Bás

Bas vagy Bás

Bas vagy Bás

Egy szórakoztató játék, hívhatnánk úgy is, hogy hazudós, ugyanis blöffölni kell... Hallottam már a huszonegy elnevezést is, viszont ez több játékra is használják, ezért maradjunk a básnál. Vagy Basnál, mert így is hallom néha-néha.

Két dobókocka - kettő vagy több játékos

A játékot ketten vagy többen játszák. Egymás után dobnak két kockával egyszerre, a dobás értékét pedig csak a dobó játékos láthatja, a többi nem! A dobást követően a dobó játékos közli az eredményt a soron következővel (két játékos esetén a partnerével), viszont a legfontosabb szabály, hogy (az előző dobás értékéhez képest) mindig csak ugyanannyi vagy nagyobb értéket szabad közölni! Ha tehát kisebbet dobtál az előzőnél, akkor bizony ügyesen kell hazudni. A játékot vagy kört kezdő nyilván bármennyit mondhat. 

Elhiszed vagy nem hiszed

A bemondás után a következő játékos vagy elhiszi vagy nem hiszi el amit hallott, és ezt is nyilvánosan közli. Abban az esetben, ha elhitte, akkor a játék folytatódik tovább, és ő dob a kockákkal. Ha viszont nem hiszi el, akkor a dobó játékos megmutatja kockáit, pontot pedig attól vonunk le, aki tévedett. 

Értékek

A két dobókocka összértékét úgy számoljuk, hogy mindig a nagyobb számot megszorozzuk tízzel, majd a másik értéket hozzáadjuk. Például, ha egy ötöst és egy kettest dobtunk, akkor a bemondás 52 (kivéve, ha nem mi kezdünk és nagyobbat dobott az előttünk lévő, hiszen ekkor nagyobbat kell mondani). Ha egyforma érték szerepel a két kockán, akkor értünk el bást; két egyes egyes bást ér, két kettes kettes bást, és így tovább. Egyes és kettes dobás esetén pedig huszonegyet dobtunk. Az értékek növekvő sorrendben: 31; 32; 41; 42; 43; 51; 52; 53; 54; 61; 62; 63; 64; 65; 1-es bás; 2-es bás; 3-as bás; 4-es bás; 5-ös bás; 6-os bás; 21.

Dobj nagyobbat vagy hazudj!

Talán lehetne ez is a neve ennek a méltán népszerű játéknak. A mindig nagyobbat (vagy ugyanannyit) dobni vagy hazudni elve nagyobb társaságban érvényesül igazán, de ketten is izgalmas. Játszhatjuk ezt is otthon, kocsmában, szabadban, lehet gyufaszálban, pénzben vagy italban számolni. Mi úgy szoktuk játszani, hogy mindenki rendelkezik öt élettel, melyet gyufaszálak jeleznek, és ha vesztett, akkor elveszít egyet. Kellemes időtöltést kívánok nektek ehhez a játékhoz!

​​Szellemi tulajdon
Az oldalon szereplő arculat és tartalmak - ide értve különösen a saját tervezésű játékokat, azok neveit, játékszabályát, grafikai elemeit és fotóit - a TOMIGÉM védjegy, azaz Horkai Tamás szerzői jogok által védett munkái, ezért tilos azok bármilyen felhasználása, vagy engedély nélküli másolása, és a polgári törvénykönyvben illetve a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben meghatározott jogkövetkezmények érvényesítését vonja maga után!

Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ, hogy a böngészés során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

Váltás gyengénlátó verzióra!