Snóbli

A snóbli az egyik legérdekesebb kocsmajáték. Csak elsőre tűnik bonyolultnak, ám nagyon szórakoztató. Ketten vagy többen játszható, akár tizenketten is. A kellék egyforma, személyenként három darab érme, legjobbak a kicsik: talán az ötforintos érme a megfelelő. De használhatunk babszemet, kettétört gyufaszálat, bármit, amiből három darab elfér a kezünkben. Sőt: akár üres kézzel is játszható, ha a játékosok megbíznak egymásban, hogy mindenki azt állítja, amennyit gondolt és nem csal.
Játszhatjuk pontért, sörben, vagy fekvőtámaszban: a lényeg a kellemes szórakozás.

Alapszabályok

Mindenki kap három darab érmét. Megállapodunk abban, hogy ki kezdi a játékot, illetve abban is, hogy melyik kezünkkel játszunk, azaz melyik kezünk lesz az aktív. Célszerű az óramutató járásával egy irányban haladni. Minden résztvevő a háta mögé teszi mindkét kezét, majd úgy, hogy a többiek ne lássák (és ne hallják) elhelyez az aktív kezében valamennyi érmét. Ha ezzel mindenki végzett, egyszerre kitesszük az asztalra úgy, hogy ökölbe szorított kezünkben ne lehessen látni, hogy mennyi érmét rejtettünk el. A passzív kezünket - benne a lehetséges érmékkel - a hátunk mögött tartjuk. Ezután minden játékos bemondja azt az érmeszámot, amit szerinte - összesen! - az aktív kezek rejtenek. Győz az, aki eltalálta. Ha senki sem tudta megtippelni az érmék számát, jön a következő kör. Fontos szabály, hogy azt a számot nem lehet mondani, amit már valaki használt!

Mennyi érmét rejtsünk el, avagy  játsszunk meg?

A szabály szerint bármennyit. Akár üres is lehet a kezünk, de lehet benne egy, kettő, vagy akár három érme. A játéknak ebben a szakaszában az a fontos, hogy ellenfeleink ne is sejtsék, hogy mennyi érme található az aktív kezünkben (persze azt sem tudhatják, mennyit dugtunk el hátul). Ezek után következik a tippelés: a kezdő játékostól kiindulva egyenként, hangosan és jól érthetően meg kell mondanunk (saccolnunk), hogy összesen mennyi érme van az asztalon, azaz mindenki öklében összesen.

Kiegészítő szabályok

A lehetséges érmék száma mellett a tele, üres, snóbli bemondásokról ejtsünk pár szót. A tele (vagy teli) azt jelenti, hogy minden résztvevő kezében a maximális számú, tehát három érmét tippelünk. Pontosabban háromszor annyit, amennyien játszanak. Az üres pedig azt, hogy minden játékos üresen, azaz érme nélkül rakta ki a kezét. A snóbli bemondása a kettőt együtt jelenti: tehát vagy tele vagy üres az összeg. Az általam ismert szabály szerint ezekre is érvényes, hogy csak egyszer hangozhatnak el a játékban, például nem szabad egy körön belül kétszer is snóblit mondani, és nem szabad snóblit követően üreset vagy telét bemondani.

Pár taktikai ötlet

A játékban a szerencsén kívül a taktika is rendkívül fontos: lényeges, hogy hányadszorra tippelsz, mennyire ismered a többieket, és persze mennyire tudsz számolni... Számomra attól izgalmas egy ilyen meccs, mivel azt mindenki tudja, hogy a saját kezében mennyit rejtett el, ezért ebből próbál következtetni. Érdemes figyelni a többiek bemondását és reakcióját is: mint minden tippelős társasjátéknál, a pszichológiának itt is rendkívül fontos szerep jut.
Jó játékot kívánok!

​​Szellemi tulajdon
Az oldalon szereplő arculat és tartalmak - ide értve különösen a saját tervezésű játékokat, azok neveit, játékszabályát, grafikai elemeit és fotóit - a TOMIGÉM védjegy, azaz Horkai Tamás szerzői jogok által védett munkái, ezért tilos azok bármilyen felhasználása, vagy engedély nélküli másolása, és a polgári törvénykönyvben illetve a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben meghatározott jogkövetkezmények érvényesítését vonja maga után!

Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ, hogy a böngészés során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

Váltás gyengénlátó verzióra!